Kupolakorall

A kupolakorall (Porites lutea) hatalmas, sárgásbarna vagy mustárszínű félgömbjeit lehetetlen nem észrevenni: méteres, néha autónyi méretű kupolái úgy ülnek a zátonyon, mint megkövült dombok. A polipjai a kőkorallok között a legapróbbak közé tartoznak – alig egy-két milliméteresek –, ezért a telep felszíne távolabbról teljesen simának, bársonyosnak tűnik. Jellegzetes ismertetőjegye, hogy felszínéből gyakran színes karácsonyfa-férgek (Spirobranchus) spirális kopoltyúkoronái állnak ki: ezek a férgek kifejezetten szeretik a Porites-telepeket.

A kupolakorall a zátony maratonfutója: évente mindössze körülbelül egy centimétert nő, cserébe szinte elpusztíthatatlan. A vázában – akárcsak a fák évgyűrűiben – éves növekedési sávok rakódnak le, így egy 3-4 méteres telep könnyen 300-400 éves is lehet. Energiáját a szövetében élő zooxantella algák fotoszintéziséből nyeri, éjszaka pedig apró polipjaival planktont is fogdos. Nyáron, telihold után a Vörös-tenger Porites-telepei is részt vesznek a korallok szinkronizált ívásában.

Hurghadánál a mélyebb platókon és a zátonylejtők lábánál találod a legnagyobb példányokat – az El Fanadir és a Giftun-szigetek fal alatti kupolái valóságos élő műemlékek. Éppen ezért fáj a szívünk minden horgonynyomért és uszonycsapásért: egy évszázados telepen ejtett tenyérnyi seb évtizedek alatt sem gyógyul be. Lebegj felette tisztes távolságban, és gondolj bele, hány búvárgeneráció úszott már el ugyanezen kupola fölött.